2009. november 13., péntek

Course in Miracles - Út a csodákhoz

A VALÓDI IMA

1. Az imádság a Szent Szellem által felajánlott módszer, mellyel elérhetjük Istent. Nem pusztán kérdés vagy könyörgés. Nem lehet hatásos mindaddig, amíg fel nem ismered, hogy nem kér semmit. Hogyan másképp tölthetné be a feladatát? Lehetetlen bálványokhoz imádkozni, és közben elérni Istent. A valódi ima nem eshet abba a csapdába, hogy kérjen és könyörögjön. Ehelyett kérd azt, hogy megkapd, ami már a tiéd; hogy elfogadd, ami már a rendelkezésedre áll.

2. Korábban azt mondtuk, hogy a Szent Szellemhez fordulhatsz bármilyen konkrét problémával, és ha arra van szükséged, akkor konkrét választ fogsz kapni. Azt is tudod már, hogy csak egyetlen probléma létezik, és arra egyetlen megoldás. Az imádság sem mond ellent ezeknek. Itt döntéseket kell meghozni, akár illúziókról van szó, akár nem. Nem kérhetünk arra, hogy olyan válaszokat fogadj el, amelyek túlmutatnak az általad felismert szükséglet szintjén. Ezért nem a kérdés formája számít, sem pedig az, hogyan hangzik el. Ha a válasz Istentől érkezik, olyan formában jön, amely úgy illeszkedik a szükségletedhez, ahogyan te látod azt. Ez pusztán az Ő Hangján érkező válasz visszhangja. A valódi hangzás mindig a hála és a Szeretet dala.

3. Így aztán nem lehet a célod az, hogy a visszhangot kérd. Maga a dal az ajándék. Megérkeznek vele a felhangok, a harmóniák, a visszhangok is, ám ezek másodlagosak. A valódi imádságban csak a dalt hallod. Minden egyéb csak hozzáadódik. Először csak a Mennyei Királyságot keresed, majd megkapsz minden mást is.

4. A valódi imádság titka az, hogy elfeledkezz a dolgokról, amelyekről azt hiszed, hogy szükséged van rájuk. Amikor konkrétan kérünk, az majdnem olyan, mint amikor ránézünk a bűnre, majd megbocsátjuk azt. Ugyanígy, ima közben, amikor meglátod konkrét szükségleteidet, akkor nem veszel tudomást róluk, hanem Isten Kezébe helyezed őket. Ezek lesznek a te ajándékaid az Ő számára, mivel ezzel elmondod Neki, hogy nincsenek isteneid Őelőtte; hogy nincs más Szeretet, csak az Övé. Mi más lehetne az Ő válasza, mint az, hogy képes légy visszaemlékezni Őrá? Vajon érdemes-e ezt becserélni egy gyors tanácsra, amely egy pillanatig tartó problémáról szól? Isten válaszai mindig az örökkévalóságra vonatkoznak. Ám mindig tartalmazzák az összes apró választ is.

5. Az imádság a hátralépés mozdulata; az elengedésről szól; a figyelem és a szeretet csendes időszaka. Nem szabad összekeverni a kérés semmilyen formájával, mivel a saját megszenteltségedre való emlékezésről szól. Miért is kellene a megszenteltségnek könyörögnie, amikor teljes mértékben jogosult mindenre, amit a Szeretet felajánl? Mert az imádságban a Szeretethez indulsz. Az imádság egy felajánlás; önmagad feladása azért, hogy egyesülhess a Szeretettel. Nincs mit kérni, mivel nem maradt semmi, amire vágynál. Ez a nemlét válik Isten oltárává. Eltűnik Őbenne.

6. Az imádság ezen szintje még nem érhető el mindenki számára. Azok, akik még nem jutottak el ide, igénylik az imádkozásban való segítségedet, mivel kéréseik még nem az elfogadáson alapulnak. Amikor imádkozni segítesz, az nem azt jelenti, hogy valaki közted és Isten között közvetít. Hanem azt jelenti, hogy valaki ott áll melletted, és segít, hogy felemelkedhess őhozzá. Aki már felismerte Isten jóságát, félelem nélkül imádkozik. És aki félelem nélkül imádkozik, mindenképpen eléri Őt. Így Ő is elérhet Fiához, bármilyen formában, bárhol is legyen.

7. Amikor a bárkiben ott lakozó Krisztushoz imádkozunk, az is valódi imádság, mivel ez a hála ajándéka az Ő Atyjának. Amikor Krisztus megmutatkozását kérjük, az nem könyörgés, hanem hálaadó dal azért, ami vagy. Ebben rejlik az ima ereje. Semmit sem kér, és megkap mindent. Ez az ima megosztható másokkal is, mert ajándékai mindenki számára érkeznek. A válasz megérkezik, amikor olyannal imádkozunk, aki tudja, hogy mindez igaz. Talán egy bizonyos probléma konkrét megoldása egyikőtökhöz fog megérkezni; nem számít, kihez. Talán mindkettőtökhöz elér, ha őszintén egymásra hangolódtatok. Megérkezik, mert felismertétek, hogy Krisztus ott lakozik mindkettőtökben. Ez az egyetlen igazság.

(Fordításomat nyugodtan használd fel és add tovább. Ez esetben kérlek, hogy saját anyagodat egészítsd ki ezzel: Forrás: Sarkadi Krisztina,(www.utacsodakhoz.blog.hu. Köszönöm.)

2009. november 10., kedd

'Ezüst banán' (Delfin holon)


Részlet a Hathorok 2005 március 15.-i üzenetéből:

Az immunizáció és a zavarszűrés holonja.

Mivel a technológiai visszaélések okán az ökológiai rendszer súlyos károsodásokat szenvedett, a baktériumok és vírusok rekord sebességgel szaporodnak, fertőznek és újabb formák fejlődnek ki, amelyek megterhelik az immunrendszert.
A gyógyítás holonja nem helyettesíti a megelőzést, de kiegészíti azt, így nagy segítséget nyújt.
Ez a holon is körbefogja, magába foglalja a benne elhelyezkedő embert.
A test egy henger formában helyezkedik el, amelynek felső része a fej fölött előre és a láb alatt hátra hajlik. Úgy néz ki, mint egy elfordult banán, amely a testet magába foglalja.
Delfin holonnak is hívják.
Vizualizáld ezüst színben, érezd a tested körül. Az ezüst szín képzete az ezüst antibakteriális és antivírus hatását képviseli.
Érezd a holont magad körül és amikor az elméd elkalandozik, újra képzeld magad köré.
Ennek a geometriai formának a finomenergiái csökkentik a feszültséget és erősítik az immunrendszert.
Egyfajta elsősegélycsomagnak szánjuk.

Ez valóban ilyen egyszerű.
forrás:
Adri küldte a www.zsiann.eoldal.hu Beszélgetés - olvasóinak.

2009. november 9., hétfő

Első saját feltöltésű youtube videóm


Ezt a tavaszi hajnali felvételemet régóta szerettem voln közkinccsé tenni.
Sikerült regisztrálnom, és nagyon egyszerűen sikerült feltöltenem az mp4 filet.
Szívesen segítek másnak is!

2009. november 2., hétfő

Együttérzés gyakorlat






CÉL: Az együttérzés gyarapítása a világban.

VÁRHATÓ EREDMÉNYEK: Személyes megbékélés.






A GYAKORLAT LEÍRÁSA:

A gyakorlatot bárkivel elvégezheted ( ismerős és ismeretlen emberekkel is ).
A kiválasztott személlyel kapcsolatban menj végig mind az öt lépésen.

1.lépés: Figyelmedet erre az emberre irányítva, ismételd el magadban:
" Akárcsak én, ő is arra törekszik, hogy boldog legyen az élete."

2. lépés: Figyelmedet erre az emberre irányítva, ismételd el
magadban: "Akárcsak én, ő is igyekszik életében elkerülni a szenvedést."

3.lépés: Figyelmedet erre az emberre irányítva, ismételd el magadban:
"Akárcsak én, ő is ismeri a szomorúságot, a magányosságot és a
kétségbeesést."

4.lépés: Figyelmedet erre az emberre irányítva, ismételd el magadban:
"Akárcsak én, ő is arra törekszik, hogy szükségletei beteljesedjenek."

5.lépés: Figyelmedet erre az emberre irányítva, ismételd el magadban:
"Akárcsak én, ő is tanul az életről."


"A szeretet annak kifejezése,hogy hajlandók vagyunk teret engedni, amelyben
lehetővé válik, hogy bármi megváltozzon." (Harry Palmer)

Szeretettel:Firák Ágnes
www.avatar.hu/firakagi