a siratás gyógyhatású, mert érzelmileg felszabadító, ha elég hosszasan átadjuk magunkat a siratásnak, a veszteség miatti fájdalom nem bántja többé a tudatos elmét, és készen állunk rá, hogy a jelen felé forduljunk, és képesek legyünk újra örülni.
Ugyanott egy történetet is olvastam aznap:
Egy kisfiú, amikor mesélt valamit a szüleinek, egyre gyorsította a beszédét, és a vége felé már teljesen érthetetlen volt, amit mondott, teljesen összekeveredtek a szavak.
Az anya segítséget kért a könyv írójától
Amikor a gyerek elkezdett az írónőnek egy történetet mesélni, eleinte szépen tisztán beszélt, ám egy idő után megint begyorsított, nem lehetett megérteni amit mond. A hanggyógyász megállította, és azt kérte tőle, hogy mesélje el a történetet az elejétől, de úgy, hogy zárja a tenyerébe a másik keze mutatóujját.
A gyerek ez alkalommal határozottan és normális ütemben tudta végigmondani a történetét.
A végén ránézett a gyerek és megkérdezte:
- Ennyi? az egész? Azt mondod, ha megfogom az ujjam, végig tudom mondani a történetemet?
Az aggodalom bármely pillanatban megszakítható, ha megszorítjuk mutatóujjunkat. Az a célja, hogy támaszt adjon. A fiú ettől magabiztos lett.
...
Rákövetkező nap alsós kislányért mentem az iskolába.
Még akkor is, amikor odaértem, kereste-kereste, de sehogy sem találta meg a szép, új, kutyás hajcsatját, - elveszett.
Majdnem egész úton hazafelé énekelt, maga kitalálta dallamra, afféle siratót dudorászott, benne volt hogy jaj, elveszett a szép kutyás hajcsat, a kedves, a legszebb, és még az anyu is mérges lesz.
Közben, szinte végig, a mutatóujját markolászta...
...
Én meg észre se vettem volna, ha nem épp előtte olvasok róla...
