22./ „Biológiai törvényeken alapuló elgondolásom szerint azt tartom, hogy az emberek többségét, s minden bizonnyal a társadalmat nem az buzdítja cselekvésre, hogy 'szeresd felebarátodat, mint tenmagadat' (mert ez lehetetlen), hanem az, hogy 'érdemeld ki felebarátod szeretetét'. Ez az ember legjobb képességeit hozza felszínre, a biztonság és a lelki egyensúly megtartásának alapján. Az altruista egoizmusnak (önzetlen önzés) ez a formája kifejezi az élő anyag természetes önzését, ami nem kifogásolható, mert mindenki számára hasznos. (…)
Az altruizmust az egoizmus egy módosult formájának tekinthetjük, a kollektív önzés olyan formájának, amely segíti a közösséget azért, hogy hálát ébresszen. A jóindulatot úgy nyerjük el, hogy mások a mi boldogulásunkat kívánják azért, amit értük tettünk és újra megtennénk. Talán ez a legemberibb módja a biztonság (homeosztázis) megteremtésének a társadalomban, mivel megakadályozza az önző és az önzetlen hajlamok összeütközését. Hálát és bizalmat teremtve másokat is arra ösztönzünk, hogy osztozzanak velünk saját jólétünk természetes kívánásában. (…)
Életem nagy eredményének tartanám, ha az önzetlen önzés elvét olyan világosan és meggyőzően tudnám bemutatni, hogy ez az általános emberi erkölcs jelszavává lehessen. (…) Hiszek abban, hogy (…) az önzetlen önzés megnyugtató együttműködést eredményez a versengő sejtek, szervek, emberek, sőt egész társadalmak között. (…)
Hasonló elveknek kell érvényesülniök a nemzetek együttműködésében: mint ahogy egy ember egészsége attól függ, hogy szervei összehangoltan működnek-e, éppúgy az egyes emberek kapcsolatait, ezen túl a családok, törzsek és nemzetek tagjainak viszonyát az önzetlen önzés érzelmeinek és indulatainak kell harmonikussá tenni, ami önmagában biztosítja a békés együttműködést.”
(Selye János: Stressz distressz nélkül /Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983./)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése